Vakrandi

Utálom, hogy a srácok mindig jót akarnak nekem ha magam alatt vagyok. Legutóbb elvittek az állatkertbe alpakákat kergetni, előtte pedig elhívtak kajálni. Élveztem azt a programot, de egyszerűen már annyira idegesítettek azzal, hogy vigyorogni akarnak látni, hogy már a kényszert éreztem magamon miattuk. Nem arról szólt, hogy nem akarnék boldog lenni, de egyszerűen már a koporsómba kergetnek az egésszel. Szeretem őket, de összetörök alattuk a szeretetük miatt.

Persze a reggelem ismét ilyennek indult. A lakótársaim újfent betörtek a szobámba, s a takarót lehúzták rólam, a párnákat a képembe vágták vagy rányomták az arcomra, és vihogtak ezek mellé. Szörnyű volt. Egyszerűen irritáló érzést váltottak ki belőlem ahogy még a lábamnál fogva kezdtek el lerángatni az alvóhelyemről. Hiába kapálóztam, hogy eresszenek el, Yixing erősen tartotta a bokámat, s végül már a levegőben tudhattam magam, ahogy haverjaim karomnál és lábamnál fogva tartották elnyűtt testemet.

Szemeimet behunyva próbáltam a komor valóságba visszatérni, s mikor pilláimat kinyitottam, a nappaliban tértem észhez. Ahogy körbepillantottam, a kanapán feküdtem, egyedül. Nem tudtam miért, s azt sem, hogy mi okból, de mikor felálltam volna, visszatartottak.
- Elmondanátok, hogy mi ez az egész?! – rájuk ordítva igyekeztem a bennem rejlő félelmet elzárni, s arra összpontosítani, hogy az összes szempárból ki tudjam olvasni azt, ami számomra lényeges.
- Nos a helyzet a következő.... – kezdett bele Jongin a  nagy beszédébe, ám Baekhyun közbeszólt.
- Estére beszerveztünk neked egy randit. Hidd el, cuki lesz a lány, én választottam, és tudom, hogy nagyon szereted azokat a csajszikat, akiknek hatalmas szemük van, alacsonyak, és sokat mosolyognak. – vigyorodott el, ahogy ezen szavakat kimondta, s belőlem meg az őrjöngés legnagyobb hatása kezdett el kibontakozni.

- Akkor fiúk, le is mondhatjátok! – durcáztam be, majd amilyen gyorsan csak lehetett, visszatrappoltam a szobámba, ahol Sehun fogadott egy aprócska cetlivel a kezében. S természetesen a szokásos kaján vigyora is jelen volt arcán, ami kétséget kizárólag azt sugározta, hogy nekem annyi, és az estét véghez kell vinnem. De miért is?

- Tessék, a csaj száma, az időpont és a helyszín. Az asztal le van foglalva a nevedre, és be lesz hűtve egy üveg pezsgő, ha esetleg eléggé feszélyezett lenne a helyzet. – elégítette ki fel nem tett kérdéseimre a választ, majd amilyen hamar csak tudott kikerült, és távozott a kis búvóhelyemről. Sosem bírtam ha Sehun csak úgy beállított a szobámba egy-egy este, és egy cetlit nyomott a képembe, vagy egy papírdarabbal várt, mert olyankor mindig rossz dolgok kezdtek el készülni számomra. Mindegy volt, hogy olyannal vártak, amit tőlük kaptam programot, hogy menjünk ide, esetleg oda, de maga a tény, hogy nem lehetek egyedül, nem gubózhatom be magam, idegesített.

Már épp kezdtem volna feldolgozni a reggeli őrületeket, mikor Minseok lépett be a szobámba, és leült az egyetlen biztonságot nyújtó helyemre, az ágyamra. Nem igazán foglalkoztam vele, csak kihúztam alóla a takarómat, majd azt felemelve bebújtam alá, ám nem tudtam rendesen behunyni a szemeimet, hiszen éreztem ahogy a pillantása teljes mértékig rám van szegeződve, így a külvilágot sem bírtam kizárni a fejemből.

- Mit akarsz?!  – förmedtem rá, miután meguntam a várakozást, hogy elmenjen.

- Na az a helyzet, hogy azért kerestünk neked csajt meg.... – vágtam szavába azonnal, miután az az egy szó hagyta el száját, amit nem akartam hallani.

- Húzz innen kifele! – vágtam rá, majd ahogy értem a lábammal, úgy löktem le az alvóhelyemről, s távozásra késztettem. Sem jelzést, tettet vagy szót nem hallatott, így nyugodtan fordultam neki a falnak, és bámulhattam ki csodás fejemből.

A fecnibe kapaszkodva igyekeztem minden apróságot kiverni a fejemből, ám nehezen ment, ugyanis az ajtómon dörömböltek, sutyorogtak. Zavart, hogy annyira ki akarták játszani azt, hogy hihetetlenül szeretem őket. Tudtam egész életemben, hogy ez lesz a vesztem, de úgy nem hittem volna, hogy ki fogják egyszer ellenem játszani. Sanyarú sorsomon elmélkedve sikerült szemeimet annyira lefárasztanom, hogy behunyjam, majd annyira elgyengültem, hogy már aludtam is.

Csupán csak két óra múlva sikerült felkelnem, s azt tudatosítva magamba, hogy csend fogadott, megrémisztett. Szépen lassan kimásztam a meleget adó takaró alól, mikor lépteket hallottam az ajtóm elől. Azonnal visszabújtam, hiszen nem akartam, hogy tudják hogy ébren vagyok.
- Beszéltél Narival? – Lay hangját meghallva összerezzentem. Nem azért mert megszólalt, hanem a lány neve, aki a vakrandis partnerem, szintén Nari.
- Beszéltem vele igen, és azt mondta, hogy megismerné, és várja az estét. – ezen választ meghalva, szinte minden erő kiszállt belőlem, majd visszatért, s mint egy elátkozott ember, úgy éreztem magam. Byun, ezért még rohadtul kapni fogsz! Nem bírtam ezek után magammal, még akkor sem, mikor már ott tartottam, hogy kirúgom az ajtót, s idegességemben ordibálni kezdek, gyorsan visszahúztam magam.

A takaró alatt újból menedékre leltem, de az az őrület ami a fejemben kattogott, nem akart csökkenni, sőt.... Az ellenkező hatása jött ki rajtam. Csak fetrengtem, igyekeztem nem törődni azzal, hogy igyekeznek pokollá tenni az életemet, de mindig az zökkentett ki, amit Baek mondott.

Nem tudtam nem azokra a szavakra gondolni, amiket hallatott. Érdekelt az a lány, de mégsem tudtam úgy hozzá állni, hogy lefoglaljon teljesen. Csak a tudata volt meg annak, hogy ezt az estét kötelességem letudni, s amint sikerült, tovább is állhatok.

Ezen gondolatokkal lenyugtatva szörnyű mivoltomat, kikászálódtam ismét a meleg adó takaró alól, s semmire sem figyelve araszoltam az ajtó felé, amit kinyitva, az egész bagázs zuhant be rajta.

- Mit akartok?! – förmedtem rájuk, s amint lehetőségük adódott a válaszadásra, átléptem elesett testük felett, majd kitrappoltam a konyhába, ahol magamban dúdolgatva felejtettem el azt, hogy az előbbiekben mi is történt.
Nagy nyugalomban készítettem a reggelimnek szánt ebédemet, majd miután elkészültem, azonnal elfogyasztottam, és visszasétáltam a szobámba. Nem bírtam elviselni, hogy végig bámultak. Nem csak akkor mikor a reggelit készítettem, hanem végignézték ahogy eszem, majd azt is, hogy visszabattyogok a szobámba.

Ismét a szokásos barlangomba tévedve a papírdarabot megpillantva láttam, hogy a kedvenc éttermembe kell mennem, este hétre. Nem volt ínyemre egyáltalán az, hogy egy ismeretlennel találkozzak, ráadásul olyannal, akit Baekhyun szervált be. Az eddigi tapasztalataim alapján, akiket ő talál, mind utcaszéli, szakadt lánynak sem nevezhető élőlények. Nagy nehezen rávéve magamat arra, hogy elkezdjek érdeklődni a lány iránt, a telefonomat előkerestem a szobám mélyéről, majd Kai cuccai között meglelve azonnal a telefonszámot bepötyögtem, s hívni kezdtem az esti partneremet.

- Haló, Kim Nari beszél.  – szólalt meg a lány édes hangon, s ezzel együtt megrészegítette tehetetlen mivoltomat –  Haló?!  – szólt bele a készülékbe ismét, de egy cseppet már haragosabban.

- Do Kyungsoo beszél.  – reagáltam gyorsan, ám a készüléket azonnal lerakta a lány. Kényelmetlenül elvettem a hallójáratomtól a telefont, s az ágyamra helyeztem. Percekig tipródtam azon, hogy miért nyomhatott ki Nari, de ezen elmélkedésemet a telefonom ismeretlen csörgéséhez párosodó rezgése szakította meg, s a telefonszám, amit még én hívtam.

- Elnézést...  – suttogta, majd azonnal elhallgatott.

- Este hétkor veled kell találkoznom?  – érdeklődtem kicsit bizonytalanul.

- Baekhyun egyik barátja vagy?  – apró hümmögéssel tudtára adva hagytam nyomot kérdésére.

Ezen reakcióval letudva az egészet kinyomtam a mobilomat, és visszafeküdtem az ágyamba. Nem akartam senkivel sem beszélni mert frusztrált, hogy kerítősködnek a haverjaim. Másrészről pedig nem akartam barátnőt sem magamnak, mert egyszerűen a kapcsolataim zátonyra futottak.

Mielőtt még elaludhattam volna, hangos zajra figyeltem fel, ami Baekhyun es Chanyeol apró vitája volt, miszerint valamiféle utcaszéli libát sikerült nekem ismételten találni.

- Befognátok?! – nyitottam ki az ajtót, majd hangosan és idegesen rájuk ordítottam egyet, mire felfigyeltek rám – Egyszer az életben be bírnátok fogni?! Csak egyetlen egyszer, hogy ne érezzem úgy, hogy el vagyok miattatok átkozva! – köptem a szavaimat, majd még idegesebben rájuk csaptam a szobám ajtaját.
Idegesen visszabattyogtam a puha és hívogató alvóalkalmatosságomra, majd arra ráfeküdve a plafont kezdtem el bámulni. Minden gondolatom újra, s újra az estén kavargott. Vakrandi egy olyan csajjal, akit Baek szervált.
Nagy nehezen ismét sikerült elaludnom. Az álom csak úgy rászállt a szemeimre, így hatalmas megnyugvás volt számomra, hogy senki sem zavart. Csak álmodtam, édesdeden aludtam, majd a telefonom csörgés volt az, ami felébresztett. Rápillantva ismét a cetlis szám volt rajta kiírva. Az alvó és mormogó hangomat elterelve fitté varázsoltam magam, majd a zöld gombot elhúztam a képernyőn.
- Szia. – köszöntem bele a készülékbe miután a hallójáratomhoz raktam a telefont.
- Szia. – köszönt bele kissé gyengén és ártatlanul – A ma este hét órát nem bírnánk átrakni fél nyolcra? – érdeklődött még parásabban az esti partnerem. Furcsamód belementem abba a fél óra csúszásba, de nagyon meglepőnek sem tartottam, hogy így döntöttem. Kellett egy kis kikapcsolódás, de az nem hiányzott, hogy még egy fölös estét töltsek el egy olyan személy társaságában, aki nem szimpatikus nekem.
További órákat töltöttem el a sötét szobámba, ahol szinte minden a hangulatomat tükrözte. Semmihez sem volt kedvem, feleslegesnek tartottam mindent, pocsékolásnak szánódott az egész napom. De miután a telefonom ébresztője megszólalt jelezvén, hogy készülődnöm kellene, egy halovány mosoly és pír jelent meg barna bőrszínemen. A ruháimat kipakoltam az ágyra s ezek után a fürdőszobába baktattam, ahol a zuhanyt megnyitottam, ruháimat sorjában levetettem magamról, majd beálltam a zuhanyrózsa alá és hagytam, hogy a forró, átlátszó folyadék végigperegjen arcomon, s felsőtestemen.
Élvezet volt hosszú végeláthatatlan perceket eltölteni a zuhanyzóban a forró levegő és víz társaságában, de időm szűkében fel kellett gyorsítanom a tempómat. Tusfürdőmet a kezembe nyomtam, majd bekentem azzal a testem összes apró kis pontját, s utána lemostam. A törölközőmért nyúltam miután lemostam a habot, derekamra tekertem, majd kimásztam a forró gőzzel teli tusolókabinból.
- Készülődsz már? – kiabált be a fürdőszobába Baek lányosan nyavalygó hangon. A törölközőt rögzítettem a derekamra s ideges kivágtam a falapot, ami mögött a drága hisztis barátom állt.
- Nem cseszd meg, nem készülődök! Baszd meg, akkor mi a fasznak voltam a tusoló alatt, és minek fürödtem meg?! – szóltam le az idegesítő és szinte már az őrületbe kergető barátomat, aki nem vette az adást. Csak pásztázta ideges kilétemet, és őrült vigyor került az arcára, ami megrémisztett. Olyan volt, mint egy őrült pszichopata.
- Ne legyél már ennyire negatív és feszélyezett. Mindannyian jót akarunk neked, erre itt bunkózol, mintha nagy bűnt követnénk el azzal, hogy szervezünk neked vakrandit, vagy bármilyet programot amivel szociális ember lehet belőled. – kezdett bele hirtelen duzzogásába, ami egyértelműen arra kezdett sarkalni, hogy felképeljem.
- Csak hagyjál. – löktem félre, így szabad utat kaptam a szobám irányába. Komótosan visszatrappoltam, s a szekrényemhez sétáltam, ahol a megfelelő darabokat kivettem a szekrényemből, és azonnal magamra is öltöttem azokat. Kényelmetlen volt a cicafiús kinézet, hogy minden tökéletes legyen. Pacsuli szagom lett egy idő után, ahogy Jongin kölnijét magamra fújtam, és a hajamat is idegesítően tökéletesnek találtam ahogy be kellett állítanom.
Fárasztó és idegtépő perceket töltöttem a szobámban, a négy fal között, ahol az idegeim már a plafont, sőt az eget is verdesték már, annyira kész voltam. A percek ettől számítva lassan teltek, mintha az ítéletidőm közeledte egyre messzebb lenne. Nem bírtam, feszült voltam és ideges, őrjöngő ember voltam.

- Idő van! – ordítozott nekem Yixing, akinek a hangjáról lerítt a kényszer. Ideges voltam, de a falon ékeskedő órára pillantva még feszültebb légkör került körém. Így úgy döntöttem, hogy összeszedem magam, s útnak eredek.

A megfelelő címre invitáltam egy taxit. Percekig álltam az utcán és várakoztam. Miután megérkezett a jármű, a lány címét megadtam a sofőrnek mihelyst helyet foglaltam mögötte. A motor csak úgy bömbölt, és az utazás is feszült volt. Az épület előtt megállva is éreztem ahogy tombolt bennem a vegyes érzelem, és ahogy a lány is egyre közelebb araszolt a levegő is megfagyott.
Lassan elálltam az ajtótól, s hagytam hogy Nari beüljön a helyemre. Úriembert játszva becsuktam az ajtót, s átslisszoltam a másik oldalra, ahol a helyemet elfoglaltam, és az étteremhez fuvaroztattam magunkat kínkeserves módon.
Ahogy a sárga színű kocsiból kiszálltam és átmentem a jármű másik oldalára, kinyitottam annak ajtaját, s segítettem kiszállni partneremnek a gépjárműből. Hatalmas mosoly telepedett az arcára, ahogy kezeink találkoztak egymással, s megfogtuk a másikat. Hirtelen pír szökött Nari pufókás arcára, amivel önmagamat is meglepve az én arcomra is enyhe vörös árnyalat került.
Komótos léptekkel, karöltve battyogtunk az étterem felé, ahol minden pompába tündökölt. A recepción az asztalfoglalást elintézvén egy kedves pincér társaságában haladtunk az egyik eldugott boxba vezetett minket, s helyet foglalhattunk kijelölt helyeinken.
- Rendelnek valamit, vagy majd intenek? – hatalmas vigyorral az arcán érdeklődött a pincérünk.
- Két pohár ásványvizet kérnénk. – mosolyodtam el haloványan, ahogy a kért folyadékot kimondtam. A pincérünk természetesen bólintott egyet, s magunkra hagyott – Hogy szedett rá téged Byun? – érdeklődtem fennhangon, mellyel kissé megijesztettem a lányt. Testét aprócska időre összehúzta, de pár másodperc múltán már kiegyenesedve ült előttem, ahogy a pincérünk kihozta a palackokat. Lassan csobogott a víz a poharunkba, s végezetül ismét mosolyogva kérdezte hogy mit kérünk. Így egy egyszerű menüre böktünk mind a ketten, s ezzel távozott is, felvéve a rendelésünket – Na akkor hogyan is szedett rá téged?! – kérdeztem rá ismételten.
- Sehogy. Felhívott, hogy egyik haverjának akar szervezni vakrandit, és nekem meg egy ideje semmi se jött össze és... – hallgattattam el halk morgásommal, melyet azonnal észre is vett. Éreztem ahogy átjárja a testemet a megemészthetetlen düh, melyet drága haverom idézett elő. Nem tudtam megérteni, hogy miért kellett rászednie minket erre, mikor sem a kis csajnak, sem nekem nincs ínyünkre ez az egész.
- Értem, szóval ismételten alakítani akart, hogy megmutassa azt, hogy mekkora arc a kis törpe méreteihez képest. – törtem ki hatalmas duzzogásba – Gyorsan együnk meg mindent miután kihozták nekünk, és húzzunk innen. A továbbiakban pedig nem ismerjük egymást és nem is találkoztunk és nem is beszéltünk egy szót sem. Egyszóval, felejtsük el egymást! – zártam le a beszélgetést, s a pincérnek jeleztem siettetve. Gyorsan odarohant hozzánk, s rávettem a mielőbbi kiszolgálásra. 
Percek múlva a düh továbbra is az elmémet tépkedte széjjel, és egyre forróbbá kezdte a tudatomat emelni. Valami oknál fogva csak késztetéseket éreztem aziránt, hogy minél hamarabb hazamehessek, s Byunt kinyírhassam. Felemészti az összes életemet a sok hülyeségeivel és azzal is, hogy nem képes leszállni rólam, de még másról sem.
Végül a pincér kihozta a vacsoránkat, amit csendben fogyasztottunk el. Végig savanyú pofát vágtam, és szinte a az ételt is csak dúrtam a tányéron a kellemetlenség hatása miatt. Fintorogtam, mormogtam, s hallhatóan a partnerem is ugyanígy reagált az egészre.
- Megyek fizetni. – fejeztem ki magamat bunkón, majd kirúgtam magam alól a székemet, s elindultam a megfelelő irányba, ahol a megrendelt ételt kifizethettem.
Alig egy perc múlva már az esti partnerem mellém érkezett, és fintorral a képén battyogott ki mellettem az étteremből. Csendesen várakoztunk egy taxira, ám a közelben egy sem volt és egyet sem láttunk pár utcával odább sem. Így egy szerencsétlen döntés folytán úgy döntöttem, hogy egy séta mind a kettőnknek jót tenne. Nari ideges volt az egész este miatt, én pedig dühös a haverom hülyesége miatt.
Pár utcát sétáltunk, s kezdtünk nyugodtabbak lenni egymás társaságában. Furcsa volt, ugyanis idegesítőnek tartottam azt a lányt, de valahogy kezdett vonzani a kiléte. Nem volt hozzá egyetlen egy kérdésem se, csak magamhoz. Mégis miért? Más meg sem fordult a fejemben, hiába igyekeztem mindent Baekhyunra kenni. Egy önelégült bunkó alak, aki nem gondolkozik.
- Ne haragudj Baekhyunra. – kezdett el mentegetőzni a mellettem sétálgató alacsony lányka.
- Idegesítő egy ember. – mormogtam az orrom alatt miközben a lábaim a jobb oldalra kezdtek el fordulni a folyó hídjának az irányába. Furcsa volt, hogy ott kötöttem ki egy ismeretlen emberrel, de megnyugtatott az, hogy a kedvenc helyemen lehettem, és nem egyedül – Ne haragudj a bunkó viselkedésemért. – elhalón mentettem a menthetőt, ám egy hang sem hagyta el a torkát, csak később.
- Semmi gond. tőle ezt várhatja az embert, de... – meggondolatlanul fejezte be a mondatát a számomra legidegesítőbb szóval. Bal szemöldökömet felhúzva figyeltem pirospozsgás arcát, aminek hatására azonnal elfordította zavart fejét – Ne haragudj, én csak... – fordította felém arcát – Csak arra gondoltam, hogy találkozhatnánk még nyugalmasabb körülmények között. De csak ha te is akarod. – meglepődött arckifejezésemet nem is leplezve tátottam el a számat a szavaira. Nem tudtam azt, hogy sírjak-e vagy nevessek azon amit mondott, de hirtelen átjárt a melegség, s az arcomra halovány mosoly ült ki.
- De, miért is ne. – mosolyodtam el még szélesebben, s közelebb húztam magamhoz Narit, s átöleltem.

Álarc (+18)

Ha csak ránéztem, tudtam, hogy mit akartam. Őt. Egyszerűen őt akartam, de sosem tudtam azt, hogy hogyan mondhatnám el ezt neki. Hiába voltam én, a nagy Byun BaekHyun, aki a gimi végzős évfolyam legmenőbb pasija. Egy lányt nem bírtam megszerezni magamnak, akiért évek óta odavoltam.

A szurkolócsapat vezetője, s ámbár én nem voltam benne a focicsapatban, de mégis elismert voltam sok más dolog miatt. De mégsem értettem Yurát. Szurkolócsapat vezetője volt, de mégis velem, és a hülye haverjaimmal tengette mindennapjait a suliban. Mintha mi többek lettünk volna számára. De sosem értettem azt meg, hogy mi miatt.

A napjaim ugyanúgy teltek. Korán reggel felkeltem, letusoltam, arctisztítást, fogmosást és társait végeztem el a fürdőszobába, majd a szobámban az előtte való este kikészített ruháimat magamra öltöttem, s a telefonomat a nadrág zsebembe csúsztattam, táskámat az asztal alól elvettem, és máris indultam a suliba. De sosem egyedül mentem. Mindig a haverjaimmal mentem, de volt, hogy azzal a lánnyal, akinek a szívét meg akartam szerezni, s most is így volt.

Ahogy kinyitottam a bejárati ajtót, Yura ideges ábrázata fogadott. Nem tudtam hogy miért. Esetleg a mellkasomig kigombol ingem miatt, esetleg a hatalmas vigyor a képemen dolog miatt. Nem tudom. De azt tudtam, hogy nem leszek gyáva, és az ebédszünetben elmondom neki, hogy mit érzek. Mert tudnia kell. Tudnia kell, hogy a gimi kezdete óta, amióta együtt töltjük a napjainkat szeretem, és hiába mutatok már mindenki előtt, az igazi énemet akarom, hogy lássa.
- Szia. – köszöntem neki, miután elhagytam a házunkat a küszöböt átlépve, s megfordultam, hogy bezárhassam a bejárati ajtót.
- Szia. – ismételte el szavamat kissé zavartan. Aranyos volt, ahogy megszólalt, ahogy nézett. Mindig is azt tettem, hogy a többiek előtt megjátszottam a macsót, és olyan dolgokat tettem, amiket nem szívesen, de mégis élveztem.
- Hogy vagy? – szólaltam meg percekkel később, mikor az utunk felénél is tarthattunk.
- Nincs semmi. – felelte egyszerűen – Veled? – érdeklődte, mire ugyanazt a választ feleltem, s alábbhagyott a beszélgetésünk.
Csendben sétálgatva az utcán, szótlanul haladtunk egymás mellett az iskola épületéig, s mikor odaértünk, az iskolakapuban vártak minket a többiek. Odasétálva hozzájuk köszöntünk nekik, és beindultunk az iskola épületébe, ahol a megfelelő tantermet megkeresve a helyünkhöz araszolgatva, leültünk. Szokáshoz híven Jongin szokott mellettem ülni, ám most mögöttem foglalt helyet, és engedte, hogy Yura foglalja el a megszokott helyét.
Némán ülve, és bizarr gondolatokkal az elmémben vártam a becsengőt, amit várhattam egy darabig. Negyed óra csendben ülés eléggé nehéz volt számomra. Nem csak amiatt, hogy szerettem beszélni, hanem azért, mert kissé zavarban voltam.
- Hé haver. – pöckölte meg nyakamat Jongin, s amint hátrafordultam, egy hatalmas mosoly húzódott arcán – Beszélj vele, mond el neki, hogy mit érzel. – vetett végett néma csendünknek, s egy gyámoltalan és gyáva pillantást vetve rá próbáltam elfelejteni a szavait.
Kínos percek elteltével végre megszólalt a várva várt hang, s amint tompulni és halkulni kezdett, mindenki csendben elfoglalta a helyét, és egy mondatot sem kiejtve szájukon várakoztunk a tanár érkezésére. Másodperceken belül pedig meg is jelent a biológia tanárunk, aki egy köteg papír kíséretében érkezett meg hozzánk.
- Csodás, dolgozatot írunk. – mormogtam az orrom alatt dühösen.
- Nyugi már, ezek csak a múltkori esszék, amiket be kellett adnunk. – nyugtatgatott a mellettem ülő, és igaza volt. Az a hatalmas papírkupac a legutóbbi emberi agyműködésről szóló házi dolgozataink, amiket ha jól hallottam, jól értékelt a tanár úr.
Miután kézhez kaptuk az esszéket, pár mondatot hozzáfűzve belekezdtünk az újabb tananyag feldolgozásába, természetesen párosan. Utáltam mindig úgy dolgozni, mert Jongin lassan csinálta az egészet, én pedig szokásomhoz híven gyorsan vázlatoltam, és írtam belőle egy megfelelő tananyagot. De most kivételesen a partnerem nem a lökött haverom volt, hanem a kiszemeltem, így kicsit másképpen haladtunk. Összedolgoztunk, és együtt haladtunk.
Mivel a második tanóránk is biológia volt, így mindenkinek fel kellett olvasnia a számára legmeghatározóbb érveket és gondolatok, vázlatpontokat, amiket ki kellett írnunk, s mikor mi kerültünk sorra, az osztály nagy része őrjöngésbe kezdett. Megszokott volt már, de unalmas is, hogy folyton mikor együtt láttak minket, akkor kiabáltak, fütyültek, és belevágták az arcunkba, hogy ne csak álljunk egymás mellett, hanem élvezzük ki a pillanatokat, és adjunk bele mindent. Ez hülyeség volt mindig, de a legnagyobb lapáttal mint mindig, s ezekben a percekben is, hogy mi beszéltünk, a haverjaim tették rá a dolgokra. Utáltam őket ebből a szempontból, de nem tehettem ellenük semmit, hiszen velük nőttem fel, szinte a testvéreim, s minden apró mozdulatomat ismerik.
- Köszönjük ezt a csodálatosan kidolgozott munkát! Így tovább. – küldött a helyünkre, majd további párosokat végighallgatva az alvás szélére kerültem. Nem amiatt mert álmos lettem volna, hanem szimplán attól, mert unalmas volt további unalmasan hangzó szavakat hallgatnom. Nem bírtam ébren maradni, így a homlokomat a padra helyeztem, szemeimet behunytam, s a kicsengőig ki sem nyitottam, ami öt perccel később meg is szólalt.
Nyöszörögve kezdtem el összepakolni a cuccomat, s átcaplattam abba a terembe ahol angol óránk volt. Utáltam. Ennyi volt a véleményem mindig róla, de most kivételesen igyekeztem nem kimutatni nem tetszésemet, s arra koncentrálni, hogy ne mutassam ki se a gyávaságomat, se az igazi énemet.
Hagytam, hogy előttem sétáljon Yura, így mint minden egyes alkalommal a rosszaság vezetett, s belemarkolva fenekébe araszolgattunk beljebb a terembe. Tudtam, hogy utálta azt az érzést, mikor úgy értem hozzá, de sosem szólt érte. Nem hurrogott le, nem morgott. Így mindig bátran megsimítottam az oldalát a szekrényeknél, esetleg a fülébe suttogtam szavakat, így felráztam kicsit az amúgy is szexi kinézetét. Mindig akadt valami, amivel vagy idegesítettem, vagy eljuttattam odáig, hogy élvezze azokat a perceket, amiket kettesben tölthetünk el.
A megszokott ülésrendet felállítva ismét Yura ült mellém, s combjába kapaszkodva kezdtem el mélybarna íriszeibe bámulni, s szépen lassan kezdtem elveszni hatalmas szemeiben.
Csak bámultam és bámultam, de ezt a végelálhatatlan csend, majd a tanár hangja törte meg, ahogy ránk förmedt, s kihívott minket felelni. Nem volt ínyünkre, hogy ki lettünk pécézve, de ismételten jól teljesítettünk, így mikor helyet foglalhattunk, nekikezdtünk a feladatoknak, amikre alig kaptunk időt. De a tanár ránk fogta azt, hogy óra végére egy rakat házit is feladott, és négy oldalnyi szótanulást, és az elmaradhatatlan fordításokat. Mindet a következő órára, vagyis hétfőre.
Bonyolultnak és bizarrnak tűnt az egész, ahogyan a matek óra is. A tanárunk nem szitkozódott, nem ordítozott, pedig a fél osztály nem írt leckét, és pofáztunk a nagyvilágba. Furcsa volt és nevetséges, ahogy egész végig egy idióta vigyor ült a képén. és úgy bámult minket. Nem tanított, csak ült a kicsengetés végéig, majd az elköszönést meg sem várva száguldott ki a teremből, mi pedig az ebédlőbe baktattunk ahol a megszokott asztalhoz érve leültünk.
- Hát ez a Mr. Kim eléggé érdekes alak az utóbbi időben. – fejtegette a tényeket KiHyun barátom, akiről tudniillik, hogy egyik tanárral sem szimpatizál.
- Most nem mindegy, hogy milyen? Következő órán úgyis szemétkedni fog, és dolgozatot fog velünk íratni, és megbuktat mindenkit vizsga előtt. Ne sírjon a szád, inkább egyél! – morogtam ismét orrom alatt, s ezt figyelembe véve egy szót sem szólt, csak zabálta a húsos szendvicsét.
Az idő csak repült, s bennem minden gondolat összekuszálódott. El akartam mondani, de nem bírtam, féltem, de valahogy mégis közeledtem hozzá, s végigtapintottam teste minden pontját, annyira kívántam. Nem bírtam magammal, s ösztönöm felülkerekedett mivoltomon, így mint egy vad, képes lettem volna ott helyben magaménak tudni, de az igazi énem, aki voltam, csak gyáván sikítozott bennem, hogy ne tegyek kárt benne, mert más ember akire számíthatnék nincs nekem.
De befuccsolt minden egyes gondolatom, hisz a csengő egy idő után megszólalt, és a gondolataimat muszáj voltam kizárni az elmémből, s visszatérni az utolsó két órámra, ami dupla történelem volt. Szintén utáltam. Sok dátum, felesleges nevek, amiket meg kellett jegyeznünk, és sok olyan helyszín, amiről életünkben nem hallottunk, szintén bele kellett vésetnünk az agyunkba.
Fárasztó volt. Utáltam, gyűlöltem a hét utolsó napjának utolsó két óráját a történelem tanteremben eltölteni, de muszáj voltam, ahogy a többiek is. Minden percünk kínosan telt, s mikor a csengő megszólalt az utolsó előtti óráról, közölte velünk a tanár, hogy bent maradunk, mert meg akar velünk nézetni egy filmet. De szerencsénkre ki tudtuk könyörögni, hogy engedjen el mindenkit és a következő órán megnézzük, és amiatt hamarabb be is jövünk. Így elengedett minket.
A cuccaimat összeszedve indultam a cimboráimhoz, akik úgy bámulták elnyűtt arcomat, mintha valami rémet láttak volna a földön.
- Haver, szedd már fel. Itt a alkalom, hogy megfektesd és összejöjjetek. – Jongin szokásához híven megtartott megjegyzéseit meghallva erőt vettem magamon, s cselekedtem.
Az utolsó óra után odabattyogtam Yurához, s egy mosolyt húzva arcomra kapaszkodtam belé, és elkezdtem húzni ki a folyosóra. Amint kiértünk a tömegbe, a kijárat felé sétáltunk egymás mellett egy mukkot sem szólva. Nem tudtam mit mondani. Legszívesebben átöleltem volna, összekulcsoltam volna az ujjainkat és úgy sétáltam volna vele végig a sulin, az utcán. Mindenhol.
- Van kedved sütizni? – érdeklődtem, mire egy halovány mosolyt kaptam válaszul. Ennek örömére csuklóját megfogtam, s lágyan meghúztam, hogy kövessen, így pár utcát menve egy nagyon kifinomult és igencsak jó helyre megérkezve, azonnal betértünk, s választottunk magunknak nyalánkságokat, amiket kifizettem. Helyet foglalva az egyik szabad asztalnál azonnal falatozgatni kezdtünk – Yura, van kedved este átjönni, és megírni az angolt? Szerintem jobban haladnánk ha közösen csinálnánk, és a szituációt is gyakorolhatnánk. – illedelmesen igyekeztem feltenni kérdésemet, s amint minden egyes szó újracsengett hallójáratomban, egyszerűen vissza akartam mindent vonni.
- Rendben, én benne vagyok. – mosolyodott el, majd az utolsó falatot elfogyasztva máris indultunk hazafele. Az utunk nevetéssel telt, s ugyanazt eljátszva amit az intézményben félreérthető pillanatokat okoztam számára.
Az utolsó sarkon befordulva a megfelelő utcába, egészen Yuráék házához battyogtunk, s a bejárati ajtó előtt megállva egyre kényszeredettebben éreztem magam.
- Este hét óra fele? – halovány mosolyt húzva az arcomra érdeklődtem meg a dolgot, s egy hümmögés és mosoly keretén belül adta meg válaszát.
Hazabattyogva amint a bejárati ajtónkhoz értem, azonnal kinyitottam azt, s a cipőmet lerúgva a lábamról rohantam fel az emeletre a szobámba. Mint egy bomba, úgy robbantam be, s a boldogság ami körülövezte a testemet, hatalmas erőt adott számomra. Ennek hatására, hogy lenyugodhassak, azonnal a telefonomat kezdtem el nyomkodni, s az ágyamba feküdve, a plafont lesve egy idő után behunytam szemeimet.
Álomországba kerülve valamiféle gyönyörű álmot látva egy hangos zaj röpített vissza a zajos külvilágba. Fejemet fogva nyomtam ki a zajforrást, utána pedig az esti rutinomat megcsinálva elővettem egy boxert, zoknit, inget, s egy szakadt farmert, amit magamra öltve azonnal elkészültnek éreztem magam.
A tükörben véve egy pillantást elkészült alakomra, s a csengő megszólalt hangjára felkapva fejemet azonnal lerohantam a földszintre, s a hűvös kilincsre helyezve kezemet, lassan kinyitottam az ajtót.
- Szia. – halovány mosolyt engedve arcomra köszöntem, majd egy szó nélkül invitáltam be a vendégemet. Mosollyal az arcán araszolgatott le, majd egy halk köszönést elhangozva a magassarkúját levette és továbbra is mosolyogva nézett rám – Inni, esetleg valamit enni kérsz? – kérdezgettem, s egy fejrázást kapva válaszul máris  lényegre tértem. Ami annyi volt, hogy a csuklóját megragadtam és magam mögött kezdtem el húzni a megfelelő irányba.
A szobámba felsétálva szinte becsaptam magunk mögött az ajtót. Kettesben voltunk. Megtehettem bármit, de leginkább a karjaim közt akartam érezni gyenge testét. S így tettem miután az ágyamra ültünk. Átöleltem, s magamhoz szorítva tartottam a közelséget, ám egy apró mozdulatot megérezve elengedtem, s eltávolodtam tőle.
- Miért teszed ezt velem? – nézett velem farkasszemet, ezzel mélyen belenézve íriszeimbe.
- Mit? – furcsállón ránézve érdeklődtem.
- Napközben egy perverz állat képét mutatod mindenkinek, de még senki sem látta az igazi arcodat. Miért? Baek, miért teszed ezt velem? – ismételte el kérdését, de válasz helyet, ajkaimat tapasztottam bársonyos párnáira, s lágy csókkal próbáltam minden kérdésére választ adni.
Levegő hiány miatt elváltak ajkaink, s egymás íriszeibe bámultunk. Elvesztünk a másik tekintetében, de legfőbbképpen én voltam az, akit teljesen elvarázsolt.
- Yura, szeretlek, és nem érdekel, ha nemet mondasz! Addig fogok érted küzdeni, amíg azt nem mondod, hogy... – fogta be a számat ajkaival, s azonnal az ölembe ült, s megszabadította magát a felsőjétől, engem pedig az ingemtől. Furcsa volt, de tetszett ahogy ajkaimat ismét birtokba vette, s marcangolta, s közbe már melltartójától is megszabadíthattam. Felülkerekedve rajta azonnal megfordítottam az állást, s magam alá temetve hagytam, hogy ajkaink továbbra is érintkezzenek, ahogy meztelen felsőtestünk is.
Csak csókoltuk egymást, s érzéseink által vezetve minden érintésünk bizsergést váltott ki a másikból. Ám levegő hiány miatt el kellett válnunk egymás puha párnájától, de ezután a helyzetet kihasználva a nyakára, majd a kulcscsontjára vetettem magam, amit harapni, csókolni, s szívni kezdtem. Édes levegővételeit meghallva újból lejjebb kezdtem el ajkaimat vezetni, s miután kebleihez értem, egyik kezemmel masszírozni kezdtem egyik mellét, s másikat nyelvemmel kezdtem el kényeztetni.
Teste aprót megfeszülve hevert alattam, s percekkel később abbahagyva élvezetes tevékenységemet hasára tértem apró puszikkal díszítve, majd rövidnadrágját fehérneműjével együtt leszedtem róla, s eldobtam a szobám sarkába azokat. Hosszú lábaihoz tévedve bal combjának belső felét apró csókokkal hintve combtövéig haladtam, végül nőiességéhez érve azt szívni, s nyalni kezdtem. Halk, néha hangos nyögéseket kiadva reagált érintésemre, majd eltávolodva tőle újból ajkait vettem célpontul.
Marcangoltam édes párnáit, ismét lágy táncot lejtettek ízlelőszerveink, s puha arcától kezdve, oldalán át egészen nőiességéig végighúztam ujjaimat, majd járatához vándoroltatva két ujjammal belé hatoltam. Lassú mozgásba kezdve csókunkba belenyögött párszor, s pár mozdulattal később ujjaim tempójába belegyorsultam. Egyre hangosabban nyögött, egyre szaporábban vette a levegőt, s ezt kihasználva kihúztam ujjaimat belőle, majd nadrágomat és boxeremet levéve magamról pozícióba helyeztem magam. 
Érintéseire vágyva szinte már éreztem ahogy kétszeresére duzzadt tagom vezetett. de mielőtt még belelendülhettem volna vágyaim kielégítésének Yura kéjes vigyorral az arcán lökött távolabb magától, s állóhelyzetbe kerültem, aminek hatására azonnal követett és ajkaimra tapadt.
Másodperceket eltöltve párnáimon nyakamra vándorolt, amit néhol megszívott, majd apró puszikkal hintve testemet egyre lejjebb haladt felsőtestemen. Élvezettől túltengett testem egyre jobban kívánta, ám akkor éreztem a legnagyobb kínt, mikor kezei között éreztem férfiasságomat, amit fel, s le kezdett el húzni, majd rákapva nyelvével kínzott tovább percekig.
Miután hímvesszőmtől elszakadt heves csókba  hívott aminek az eredménye az lett, hogy elszakíthatatlan ajkainkkal az ágyra tévedtünk, s partnerem lábai közé helyezkedve behatoltam hüvelyébe.
Csókunkba ismét belenyögött, s ezt meghallva lassú mozgásba kezdtem. Pár mozgás után, miután megszokta méretemet, én pedig a szűkös helyet, szépen lassan gyorsítani kezdtem a tempón, s miután már a megfelelő tempót elértem, a csípőm csak úgy mozgott és mozgott, mint még soha. A nyögések, morgások s kéjes hangok egyre jobban beterítették a szobám légkörét.
Ajkait célba véve, majd ismét nyakára találva mozgattam csípőmet és éreztem, ahogy lökéseim valamiféle gyenge pontra lelve egyre hangosabb sikításokat váltott ki belőle.
- Mégh..mégh... – nyögésekkel kiegészítve kért a gyorsításra, amit teljesítettem is.
Újabban egyre gyorsabb tempót vettem fel s többször eltalálva gyenge pontját egyre hangosabban sikított, s egy lökés hatására, ami a kelleténél is erősebb volt, forróság lengte körbe férfiasságomat, s ennek hatására pár lökés erejéig még tartottam magam, majd éreztem, ahogy péniszem lelankadt, s eredeti formáját felvette, s körbelengte valamiféle forró nedv.
Lassú lökések befejeztével kihúzódtam hüvelyéből. s rádőlve az ágyra magamhoz öleltem Yurát, s az alattunk lévő takarót magunkra terítve hunytam le szemeimet, s hallgattam a mellkasomon fekvő lány szuszogását.
- Szerintem pár óra múlva nekiállhatunk az angolnak, ha az neked úgy jó. – mosolyodtam el mondatomba, s amint egy hümmögést kaptam válaszul, még jobban kiszélesítettem az arcomon lévő vigyort amiatt, hogy beteljesíthettem vágyaim egyik részét.

Véletlen találkozás

Tavaly nyáron szakítottam a barátnőmmel, hiszen nemigazán jöttünk ki jól. Szerettük egymást teljes szívünkből, de az az idő, amit együtt töltöttünk, már túl sok volt mind a kettőnk számára. Így rákényszerültünk a szétválásra. Kifejezetten rossz volt számunkra, hogy így kellett döntenünk, de áldozatokat mindig kell hozni. S számunkra a kapcsolatunk volt az áldozat.
Reggel szokáshoz híven a kutyám keltett, s a fehér szőrpamacs már azonnal kikönyörögte a reggeli sétát. Így mikor kikeltem az ágyból bementem a fürdőszobába, s a reggeli mosakodás mellett döntve a tusolókabin előtt levetettem az alvásra szánt alsómat, s beállva a zuhanyrózsa alá magamra engedtem a forró vizet. Arcomat a vízsugár felé tartva nedvesítettem be, majd tusfürdőmet elővéve kezdtem el minden mocskot letakarítani testemről. Miután a vízzel lemostam a habot, a törölközőmért nyúltam a tartón, s derekam köré csavarva másztam ki a kabinból.
Hosszas gondolkodás után, miközben egy másik, száraz törölközővel megtörölgettem magamat besétáltam a szobámba, s a szekrényem elé állva elkezdtem kutakodni a ruháim között. Egy szűk farmer, s egy fekete nagyobb póló mellett döntöttem, s a fehérneműs fiókomban kutakodva egy fekete boxer, és egy pár fekete zokni akadt a kezeim közé.
Minden ruhadarabot magamra öltve a kutyusom pórázát kerestem, s amint megtaláltam a keresett tárgyat, a nyakörvéhez csatolva boldogan raktam el a telefonomat, majd kisétálva a lakásomból a folyosón végigsétálva a kutyámmal, egészen az utcai bejáratig meg sem álltam.
Elindulva egy ismeretlen útszakasz irányába, hagytam, hogy a kiskutyám irányítson, s oda menjünk, ahova ő akar menni. Sosem hagyta, hogy vezessem, inkább a mancsaiba vette az irányítást, és én, mint a gazdája, követnem kellett apró kis mancsainak lépteit.
Csak araszolgattam mögötte vagy másfél órán keresztül, s egy számomra már ismerős parkba érve kicsatoltam a pórázt, s hagytam, hogy futkorásszon össze-vissza perceken keresztül. Addig én, mint hű gazdi leültem egy közeli padra, s fürkészni kezdtem a többi futkorászó ebet, ahogy ugrottak az enyémre, s játszottak, birkóztak. Örömmel töltött el, ahogy boldogan ugrándozó kutyusokat láttam, s egy csomó gazdit, akik hihetetlen jól kijöttek egymással.
Bámulásomat, egy női hang szakította meg, hogy elnézést kért tőlem amiatt, hogy helyett foglalhat-e mellettem. Rábólintva, egy enyhe mosolyt facsartam ki magamból, majd a mellém telepedő, nálam talán egy évvel fiatalabb lányra pillantottam. Haja vállára omlott, s mosolya hihetetlen volt, de a kisugárzása borzalmas.
Ahogy elkezdett beszélni, úgy omlott össze bennem az összkép, miszerint okos, és szép, de ehelyett egy cicababát fogtam ki, aki olyan hülye, mint a legidegesítőbb ember a világon. Ezáltal azonnal a kutyusomat magamhoz szólítottam, s a pórázt ráhelyezve azonnal felálltam a padról majd elindultam hazafele, de egy kitérőt téve, hogy éreztem az álmosságot, betértem egy kisebb kávézóba, ahova állatokat is belehetett vinni.
Elfoglalva egy szabadnak tűnő helyet, azonnal az ölembe vettem a kutyámat, s várakoztam. Amint egy pincérnek nevezhető nő odajött hozzám, s lerakta elém az itallapot máris lecsaptam egy tejeskávéra, majd amint ránéztem a pincérre, a hideg is kirázott. A volt barátnőm, HaNeul állt mellettem, s halovány mosollyal az arcán fürkészett, majd a rendelésemet felvéve percekkel később visszajött.
Amint a kezembe került az italom, Han velem szembe leült, és továbbra is bámult.
- Mióta vagy ebben a kávézóban? – nyitottam ki a számat, miután párat kortyolgattam a hűs, éltető italomból.
- Már egy ideje itt vagyok. – válaszolta ugyanolyan semlegesen mint én, majd az utolsó kortyot elfogyasztva kifizettem az italt, s mielőtt még kisétáltam egy pillantást vetettem volt barátnőmre.
- Chan, este átmehetnék? – érdeklődött. Egy bólintással válaszolva kisétáltam a kezemben lévő fehér szőrpamaccsal, s hazaindultam.
Percekig sétáltam hazafele, majd miután az utolsó saroknál álltam, hogy átmehessek az úton, a gondolataim egyre mélyebbek lettek HaNeullal kapcsolatban. Végül egy húzás volt, ami visszarántott a valóságba, s az otthonomhoz érve azonnal a megfelelő lakásajtóhoz battyogtam, s kinyitva azt felhőtlen boldogsággal sétáltam be.
A szobámba vettem az irányt, majd az ágyamra feküdve a plafont kezdtem el bámulni. Hiába volt krém színű, fehérnek tűnt abban a pillanatban minden körülöttem. Szemeimet behunyva gondoltam át mindent, majd a telefonom csörgésére keltem fel, és megpillanthattam az órát, amin lassan este hét órát mutatott a kijelző. Így fogtam magam, és a reggeli rutinomat elismételtem, s egy egyszerű szakadt farmert és fehér pólót vettem magamra. Miután normális állapotba sikerült tudnom magam, a szobámból kisétálva a vendégeket fogadó nappaliba tértem.
A lakásom nappalijának a közepén csak úgy vártam, s testem minden egyes porcikája csak úgy remegett. Nem azért, mert nem örültem HaNeulnak, hanem azért, mert féltem attól, hogy újra kettesben legyünk, és beszélgessünk. Elszoktam attól, hogy lássam, hogy napi szinten öleljem magamhoz, esetleg megcsókoljam, s az elmúlt időszakban pedig nem is láttam, így a kávézóban nagyon meglepett. Nem csak a látványa, hanem az, hogy valóra vált az álma,  a kedvenc helyén dolgozhatott.
Percek teltek el ismét, s megállás nélkül fel, s alá kezdtem el járkálni idegességemben. Nem tudtam hova tenni érzéseimet, így végül a kanapén helyet foglalva, az asztalon bekészített sörért nyúltam, s amint kibontottam a dobozt, a csengő is megszólalt. Tizedmásodpercnyi idő alatt összeszedtem magam, s az ajtóhoz elcsoszogva a kulcsot elfordítottam a zárban, majd kitárva azt, egy gyönyörű lányt pillantottam meg a lakásom küszöbén.
Rövidnadrágra alakjára simult, s atlétája szintén kiemelte tökéletes alakját. Számomra mint egy egész emberöltőnyi élet pergett volna le személyében, s mintha egy angyal szállt volna le hozzám, olyan gyönyörű volt. De bevallhatom őszintén, ő az én volt barátnőm, és ő a legszebb a világon.
Beljebb tessékelve a kanapéhoz sétált, s mielőtt még bármit mondhattam volna, egy pohár vizet kért. Így az asztalon lévő pohárért nyúlva azonnal töltöttem neki egy pohár hűsítő ásványvizet, s mellé leülve a kezébe nyomtam az átlátszó üvegpoharat, majd selymes bőrét bámulva fürkésztem azt a tettét, hogy elfogyasztotta azt az egy pohár vizet.
Amint az asztalra helyezte az üvegtárgyat, íriszeit szemeimbe fúrta ismét. Csak bámult, nézett rám ártatlanul. Ajkai résnyire nyitva voltak, s látszólag igencsak zavarba volt számára, hogy kettesben ültünk, egymással szemben, mint régen.
- Chan mi történt veled? – érdeklődött, mire megilletődve fordítottam el kissé ideges arcomat, amit végül a konyhapultra szegeztem.
- Semmi. Figyelj, én szeretnék bocsánatot kérni a szünet miatt. – kezdtem bele a mondókámba, ám félbeszakított.
- Én szeretnék bocsánatot kérni. Mindig nálatok voltam, és rajtatok lógtam. Az én hibám, hogy szétmentünk. – kért bocsánatot, majd fejét lehajtva állt fel.
- Han, én nem haragszom. Kellett nekünk ez az idő. Hiányzol... – húztam vissza, s végül ölemben kötött ki – Mindennél jobban szeretlek még a mai napig. – búgtam fülébe, s nyakába fúrtam arcom.
- Szeretlek Chan... – válaszolta, mire eltávolodtam bársonyos bőrétől, s ajkaihoz közeledtem.
- Han, lennél újra a barátnőm? – ajkaitól milliméternyire feltéve a kérdést azonnal elmosolyodott, s válaszul egy tüzes csókot hintett ajkaimra.