Véletlen találkozás

Tavaly nyáron szakítottam a barátnőmmel, hiszen nemigazán jöttünk ki jól. Szerettük egymást teljes szívünkből, de az az idő, amit együtt töltöttünk, már túl sok volt mind a kettőnk számára. Így rákényszerültünk a szétválásra. Kifejezetten rossz volt számunkra, hogy így kellett döntenünk, de áldozatokat mindig kell hozni. S számunkra a kapcsolatunk volt az áldozat.
Reggel szokáshoz híven a kutyám keltett, s a fehér szőrpamacs már azonnal kikönyörögte a reggeli sétát. Így mikor kikeltem az ágyból bementem a fürdőszobába, s a reggeli mosakodás mellett döntve a tusolókabin előtt levetettem az alvásra szánt alsómat, s beállva a zuhanyrózsa alá magamra engedtem a forró vizet. Arcomat a vízsugár felé tartva nedvesítettem be, majd tusfürdőmet elővéve kezdtem el minden mocskot letakarítani testemről. Miután a vízzel lemostam a habot, a törölközőmért nyúltam a tartón, s derekam köré csavarva másztam ki a kabinból.
Hosszas gondolkodás után, miközben egy másik, száraz törölközővel megtörölgettem magamat besétáltam a szobámba, s a szekrényem elé állva elkezdtem kutakodni a ruháim között. Egy szűk farmer, s egy fekete nagyobb póló mellett döntöttem, s a fehérneműs fiókomban kutakodva egy fekete boxer, és egy pár fekete zokni akadt a kezeim közé.
Minden ruhadarabot magamra öltve a kutyusom pórázát kerestem, s amint megtaláltam a keresett tárgyat, a nyakörvéhez csatolva boldogan raktam el a telefonomat, majd kisétálva a lakásomból a folyosón végigsétálva a kutyámmal, egészen az utcai bejáratig meg sem álltam.
Elindulva egy ismeretlen útszakasz irányába, hagytam, hogy a kiskutyám irányítson, s oda menjünk, ahova ő akar menni. Sosem hagyta, hogy vezessem, inkább a mancsaiba vette az irányítást, és én, mint a gazdája, követnem kellett apró kis mancsainak lépteit.
Csak araszolgattam mögötte vagy másfél órán keresztül, s egy számomra már ismerős parkba érve kicsatoltam a pórázt, s hagytam, hogy futkorásszon össze-vissza perceken keresztül. Addig én, mint hű gazdi leültem egy közeli padra, s fürkészni kezdtem a többi futkorászó ebet, ahogy ugrottak az enyémre, s játszottak, birkóztak. Örömmel töltött el, ahogy boldogan ugrándozó kutyusokat láttam, s egy csomó gazdit, akik hihetetlen jól kijöttek egymással.
Bámulásomat, egy női hang szakította meg, hogy elnézést kért tőlem amiatt, hogy helyett foglalhat-e mellettem. Rábólintva, egy enyhe mosolyt facsartam ki magamból, majd a mellém telepedő, nálam talán egy évvel fiatalabb lányra pillantottam. Haja vállára omlott, s mosolya hihetetlen volt, de a kisugárzása borzalmas.
Ahogy elkezdett beszélni, úgy omlott össze bennem az összkép, miszerint okos, és szép, de ehelyett egy cicababát fogtam ki, aki olyan hülye, mint a legidegesítőbb ember a világon. Ezáltal azonnal a kutyusomat magamhoz szólítottam, s a pórázt ráhelyezve azonnal felálltam a padról majd elindultam hazafele, de egy kitérőt téve, hogy éreztem az álmosságot, betértem egy kisebb kávézóba, ahova állatokat is belehetett vinni.
Elfoglalva egy szabadnak tűnő helyet, azonnal az ölembe vettem a kutyámat, s várakoztam. Amint egy pincérnek nevezhető nő odajött hozzám, s lerakta elém az itallapot máris lecsaptam egy tejeskávéra, majd amint ránéztem a pincérre, a hideg is kirázott. A volt barátnőm, HaNeul állt mellettem, s halovány mosollyal az arcán fürkészett, majd a rendelésemet felvéve percekkel később visszajött.
Amint a kezembe került az italom, Han velem szembe leült, és továbbra is bámult.
- Mióta vagy ebben a kávézóban? – nyitottam ki a számat, miután párat kortyolgattam a hűs, éltető italomból.
- Már egy ideje itt vagyok. – válaszolta ugyanolyan semlegesen mint én, majd az utolsó kortyot elfogyasztva kifizettem az italt, s mielőtt még kisétáltam egy pillantást vetettem volt barátnőmre.
- Chan, este átmehetnék? – érdeklődött. Egy bólintással válaszolva kisétáltam a kezemben lévő fehér szőrpamaccsal, s hazaindultam.
Percekig sétáltam hazafele, majd miután az utolsó saroknál álltam, hogy átmehessek az úton, a gondolataim egyre mélyebbek lettek HaNeullal kapcsolatban. Végül egy húzás volt, ami visszarántott a valóságba, s az otthonomhoz érve azonnal a megfelelő lakásajtóhoz battyogtam, s kinyitva azt felhőtlen boldogsággal sétáltam be.
A szobámba vettem az irányt, majd az ágyamra feküdve a plafont kezdtem el bámulni. Hiába volt krém színű, fehérnek tűnt abban a pillanatban minden körülöttem. Szemeimet behunyva gondoltam át mindent, majd a telefonom csörgésére keltem fel, és megpillanthattam az órát, amin lassan este hét órát mutatott a kijelző. Így fogtam magam, és a reggeli rutinomat elismételtem, s egy egyszerű szakadt farmert és fehér pólót vettem magamra. Miután normális állapotba sikerült tudnom magam, a szobámból kisétálva a vendégeket fogadó nappaliba tértem.
A lakásom nappalijának a közepén csak úgy vártam, s testem minden egyes porcikája csak úgy remegett. Nem azért, mert nem örültem HaNeulnak, hanem azért, mert féltem attól, hogy újra kettesben legyünk, és beszélgessünk. Elszoktam attól, hogy lássam, hogy napi szinten öleljem magamhoz, esetleg megcsókoljam, s az elmúlt időszakban pedig nem is láttam, így a kávézóban nagyon meglepett. Nem csak a látványa, hanem az, hogy valóra vált az álma,  a kedvenc helyén dolgozhatott.
Percek teltek el ismét, s megállás nélkül fel, s alá kezdtem el járkálni idegességemben. Nem tudtam hova tenni érzéseimet, így végül a kanapén helyet foglalva, az asztalon bekészített sörért nyúltam, s amint kibontottam a dobozt, a csengő is megszólalt. Tizedmásodpercnyi idő alatt összeszedtem magam, s az ajtóhoz elcsoszogva a kulcsot elfordítottam a zárban, majd kitárva azt, egy gyönyörű lányt pillantottam meg a lakásom küszöbén.
Rövidnadrágra alakjára simult, s atlétája szintén kiemelte tökéletes alakját. Számomra mint egy egész emberöltőnyi élet pergett volna le személyében, s mintha egy angyal szállt volna le hozzám, olyan gyönyörű volt. De bevallhatom őszintén, ő az én volt barátnőm, és ő a legszebb a világon.
Beljebb tessékelve a kanapéhoz sétált, s mielőtt még bármit mondhattam volna, egy pohár vizet kért. Így az asztalon lévő pohárért nyúlva azonnal töltöttem neki egy pohár hűsítő ásványvizet, s mellé leülve a kezébe nyomtam az átlátszó üvegpoharat, majd selymes bőrét bámulva fürkésztem azt a tettét, hogy elfogyasztotta azt az egy pohár vizet.
Amint az asztalra helyezte az üvegtárgyat, íriszeit szemeimbe fúrta ismét. Csak bámult, nézett rám ártatlanul. Ajkai résnyire nyitva voltak, s látszólag igencsak zavarba volt számára, hogy kettesben ültünk, egymással szemben, mint régen.
- Chan mi történt veled? – érdeklődött, mire megilletődve fordítottam el kissé ideges arcomat, amit végül a konyhapultra szegeztem.
- Semmi. Figyelj, én szeretnék bocsánatot kérni a szünet miatt. – kezdtem bele a mondókámba, ám félbeszakított.
- Én szeretnék bocsánatot kérni. Mindig nálatok voltam, és rajtatok lógtam. Az én hibám, hogy szétmentünk. – kért bocsánatot, majd fejét lehajtva állt fel.
- Han, én nem haragszom. Kellett nekünk ez az idő. Hiányzol... – húztam vissza, s végül ölemben kötött ki – Mindennél jobban szeretlek még a mai napig. – búgtam fülébe, s nyakába fúrtam arcom.
- Szeretlek Chan... – válaszolta, mire eltávolodtam bársonyos bőrétől, s ajkaihoz közeledtem.
- Han, lennél újra a barátnőm? – ajkaitól milliméternyire feltéve a kérdést azonnal elmosolyodott, s válaszul egy tüzes csókot hintett ajkaimra.